Honnan indult a Meg Egy Cukorka?
Mihályi Dávid: A mi sztorink semmiben sem más, mint a többi jelenlegi együttesé. Egy budapesti középiskolába jártunk, és egy projekthét keretében a Bethesda Gyermekkórházban zenéltünk először együtt. Rögtön ezután összevesztünk azon, hogy Lovasi András akkori basszusgitárja hány húros volt, emiatt további hosszú évekig nem beszéltünk. Hárs Barnával épp azután találkoztunk a villamoson, hogy felbomlott a gimnáziumi együttesem. Beszélgetni kezdtünk, dalokat is készítettünk. Végül mi lettünk az az együttes, amilyet hiányoltam a magyar könnyűzenei szférából.
Mit gondoltok a mai magyar popzenei szféráról? Kikkel vagytok kapcsolatban?
Mihályi Dávid: Sok olyan zenész van, akivel egyáltalán nem ugyanazt a zenét játsszuk, de ugyanazt hallgatjuk, és emiatt jó barátságba kerültünk. Nem keressük a kapcsolati tőkét. A kezdetekben nyilván nagyon hasznos dolog, de például Agócs Mártonnal (Aurevoir. együttes) nem azért lettünk jóban, hogy egy nap majd felléphessünk az Aurevoir előtt. Inkább az igaz emberi kapcsolatokat keressük.
Hárs Barna: Sosem voltam jó abban, hogy olyanokkal barátkozzak, akik nem szimpatikusak. Dávid tud mosolyogni olyanokra is, akik miatt belülről sír a szíve. Viszont
mi nagyon nem tudunk behízelegni másoknak, ami nagy hátrány a magyar piacon,
de biztos, hogy külföldön is így működik. Nálunk a kulturális élet egy kicsit vissza van maradva, balkániak viszonyok.
Mihályi Dávid: Nem is balkáni! Inkább nyugati dolog, hogy elképzelhetetlen az, hogy két zenekar rivalizáljon, és negatívan nyilatkozzon egymásról.
Hárs Barna: Úgy balkáni, hogy mindenkivel le kell részegedni azért, hogy egy átivott este után azt mondhassuk egymásra: nagyon jó barátok vagyunk. Ennek kapcsán pedig megkaphatunk bizonyos lehetőségeket. Az év felfedezettjei ezért sosem azok, akiket abban az évben felfedeztek. A háttérben inkább valami más mozgatja a szálakat.
Milyen felelősség hárul egy fiatal, feltörekvő együttesre? Ti is egyfajta véleményvezérek vagytok...
Hárs Barna: Nagyon hasonlóan működik ez az iparág, mint az influenszer közösség. Aki véleményt fogalmaz meg, az nem jár jól, mert biztosan lesz valaki, akinek az nem fog tetszeni. Ha az ember ma bármit mer állítani a világról azon kívül, hogy az csodaszép, abba biztosan bele lehet kötni. Nekünk nehezünkre esik befogni a szánkat. Nem annyira tudjuk felmérni, hogy mit hol lehet mondani. Attól még, hogy jóban vagyunk egy zenész kollégával, bele tudjuk mondani a szemébe a véleményünket.